A Zönge Népdalkör évzárója


2016. január 22-én a húsz éves Zönge Népdalkör vacsorával egybekötve értékelte a 2015. év munkáját. Az esemény meghívott vendégei voltak Berényi István polgármester, Dr. Kiszler Gyula alpolgármester, Gárdi Csaba egyesületi elnök.


Esemény időpontja: 2016.01.22
2016-01-27

2016. január 22-én a húsz éves Zönge Népdalkör vacsorával egybekötve értékelte a 2015. év munkáját.
Az esemény meghívott vendégei voltak, Berényi István polgármester, Dr. Kiszler Gyula alpolgármester, Gárdi Csaba egyesületi elnök.

Gurmainé Szalai Zsuzsanna köszöntötte a megjelenteket, majd gyertyagyújtással adóztak Balogh József emlékének.
A megjelent vendégeknek megköszönte a támogatást, a családtagoknak a megértő együttműködést, Falkai Gyulánénak pedig kitartó, fáradságot és időt nem kímélő munkáját, lelkesedését, mely példaként áll a csoport előtt.

Falkai Gyuláné összegezte az elmúlt év történéseit, eseményeit, a fellépéseket, valamint előre tekintést adott a 2016-os év programjáról.

Ez után a Gazdag István által „elkövetett” vacsora kapta meg a szót, amikor már csak a kanalak beszélgetése hallatszott.


Eseménynaptár

eseménynaptár nagyban