Húsz éves lett a Zönge Népdalkör


Vargáné Kisfalvi Erzsébet a húsz éves Zönge Népdalkör ünnepségét a köszöntő szavak után Kodály Zoltán gondolatával nyitotta meg.


Esemény időpontja: 2016.10.22
2016-10-27

Vargáné Kisfalvi Erzsébet a húsz éves Zönge Népdalkör ünnepségét a köszöntő szavak után Kodály Zoltán gondolatával nyitotta meg:

„Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út.
De mi azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réten.”

Elsőként az ünnepeltek egy Felföldi népdalcsokorral köszöntötték meghívott vendégeiket, majd a 2002-ben alakult Kétyi Székely Népdalkör műsora következett.
Csoportvezetőjük: Szekeres Istvánné, művészeti vezetőjük: Falkainé Jakab Éva.
Munkájukat többször kiemelt arany minősítéssel, valamint nívódíjjal jutalmazták.
Öt éve vesznek részt nagy sikerrel a Pécsváradi Leányvásáron, idén szerepeltek a Lengyelországban megrendezett 27. Bukovinai Székely Találkozón.

A másodikként fellépő kölesdi néptánccsoport 2001-ben alakult.
A csoport szervező-vezetője Greinfensteinné Zsebe Anita, művészeti vezetőjük Toláczi József néptánctanár.
15 éves történetük során felléptek a helyi rendezvényeken, ünnepségeken, mulatságokon, de voltak vendégszerepelni a bosznia-hercegovinai Dobojban, a horvátországi Borovóban és a Jászkiséren rendezett néptánc fesztiválon, vadászbálon táncoltak Szekszárdon és a tengelici Orchidea Szállóban.

Következett a Zombai Margaréta Asszonykórus.
21 éve a Zombai Hagyományőrző Egyesület tagjaként működnek.
A mindennapi faladatok irányítását Csiki Gyuláné Ancsa vállalta magára, míg a szakmai irányítást Szabóné Gáncs Tünde végzi mintegy 20 éve.
A legutóbbi megmérettetésük Egerben volt ez év június 12-én, ahol a Kóta által szervezett minősítőn ismét ARANYPÁVA díjban részesültek.
Egy bukovinai, és egy sárközi blokkal köszöntötték a 20 éve fennálló Zönge népdalkört.

A Kisdorogi Székely Hagyományőrző Egyesület 1993-ban alakult.
Céljuk a bukovinai hagyományok őrzése és ápolása.
Rendszeres résztvevői a Bukovinai fesztiváloknak és találkozóknak, jártak már külföldön, kétszer Lengyelországban, háromszor Erdélyben és a Vajdaságban.
Több minősítőn is értek el kiváló eredményt.
Az egyesület elnöke: Erős Boldizsárné
Művészeti vezetőjük Bittner Mátyásné ez év augusztusa óta Falkainé Jakab Éva

Utolsóként az ünneplő Zönge népdalkör következett.

A csoport megalakulásának nem mindennapi története van.
1996-ig csak iskolai énekkar működött a faluban, ekkor azonban Farkasfalvi József aranydiploma osztójára Falkai Gyuláné énektanár a volt tanítványokból egy női kórust szervezett és készítet fel, hogy köszöntsék régi tanárukat, igazgatójukat.

A fellépés nagyszerűen sikerült, és némi bíztatás után Éva a női énekkarral tovább dolgozott.
A régi filmek megörökítették próbáikat, szerepléseiket, sikereiket.
A kezdő csoportban a tagok között tizennégy anya és lánya szerepelt.
Lassan népdalkörré alakultak, és a helyi fellépések mellett a „Cinege Madár” népdaléneklési versenyen is bemutatkoztak.

A csoport a Vass Lajos Népzenei Szövetség II. és IX. versenyén is Ezüst minősítést kapott, 2011-ben pedig a Kölesdi Önkormányzat „Kölesd közösségi és kulturális életéért” elismeréssel köszönte meg a faluban és falun kívüli tevékenységüket.

A Közéleti Egyesületnek egyik legaktívabb csoportja.
Fellépéseik a falu rendezvényeinek színvonalát emelik, hiszen nem tudjuk elképzelni a március 15-ét, a honvédsírok és a borjádi Méhes koszorúzását, az augusztus 20-kai ünnepséget, a szüreti és falunapokat, a kiállítások megnyitóit, a karácsonyi hangversenyeket nélkülük.
Tarsolyukban 32 dalcsokor van, melyek szinte a teljes magyarlakta területet felölelik.
A népzenei dialektusok mindegyikéből állítottak össze csokrot.

Kölesden kívül 29 településen terjesztették falunk jó hírnevét.
A vidéki meghívások szüreti napokra, falunapokra, fesztiválokra, népdalkörös évfordulókra, népdalversenyekre szólnak.

2012. augusztus 20-án „Tiszta búzát válogat a vadgalamb” címmel jelent meg hanglemezük, melyen 15 dalcsokrot hallgathatunk.

A csoport művészeti vezetője Falkainé Jakab Éva, tanító, ének tanár és gyógypedagógus. 1993-ban került Kölesdre és nem zárkózott el a közösségi élettől.
Főiskolásként énekelt a bonyhádi Szélkerék együttesben, alapító tagja volt az Aparhanti Bukovinai Székely Hagyományőrző Együttesnek.
Büszke székely gyökereire.

1997-ben Vass Lajos Nagydíjban részesült, majd a Bukovinai Székely Népzenei Szövetség Sebestyén Ádám díjjal ismerte el igyekezetét.
2011-ben Kölesd képviselő testülete KÖLESD JÓHÍRÉÉRT elismerésben részesítette.

A népdal szeretetével oltja be mindazokat, akik a közelébe kerülnek.
A Zönge Népdalkörön kívül művészeti vezetője a Nagymányoki és a Kisdorogi Székely Népdalköröknek is, de Tolna megyében továbbképzéseket is szervez a Székely Szövetség és a Vass Lajos Szövetség keretében.

Végezetül az ünnepeltek köszönetet mondtak támogatóiknak, segítőiknek.
A köszönő szavakat Gurmainé Szalai Zsuzsa tolmácsolta Kocsis Györgynek, Berényi Istvánnak, Gárdi Csabának, Dr. Kiszler Gyulának, Kovács Ferencnek, Csikné Bányai Máriának, Greifensteinné Zsebe Anitának, Vargáné Kisfalvi Erzsébetnek, Dr. Baranyai Eszternek, Varga Ferenc mesterszakácsnak és feleségének, Magyarosi Áginak.

Hálás szívvel gondoltak Steitz János és Varga Sándor gondoskodására,
és a mindenkihez kedves Balogh Józsira.

Ezek után egy 20 éves születésnap tortája jött a színpadra, melyet a Zönge Népdalkör ügyes kezű tagja Mészárosné Antoni Melinda szeretettel készített, és amelynek szomorú sorsa az lett, hogy vacsora után közösen elfogyasztottuk.

Az ünnepség második felvonásaként a vacsora következett, amelyet vidám nótázás követett.



Eseménynaptár

eseménynaptár nagyban