Édes Gyönk kiállítás látogatás


2016. december 5-én a kölesdi iskola nyolcadik osztálya Nagyné Schell Ilona osztályfőnök vezetésével, az önkormányzat buszával az „Édes Gyönk” című mézeskalács kiállítás megtekintésére utazott Gyönkre.


Esemény időpontja: 2016.12.05
2016-12-07

2016. december 5-én a kölesdi iskola nyolcadik osztálya Nagyné Schell Ilona osztályfőnök vezetésével, az önkormányzat buszával az „Édes Gyönk” című mézeskalács kiállítás megtekintésére utazott Gyönkre.

Ennek a kiállításnak hagyománya van, hiszen első alkalommal 2012-ben szervezte a Gyönki Német Nemzetiségi Egyesület.
Ekkor az elkészült műveket a Művelődési Ház kiállító termében lehetett megtekinteni az adventi időszak alatt, s karácsonyra a gyönki gyülekezetek hittanosai között került szétosztásra a kiállítás anyaga.
Ezt követően a mézeskalács kiállításokat a gyönki evangélikus templomban rendezik.

2016-ban ötödik alkalommal vette kezdetét az adventtel együtt az „Édes Gyönk” mézeskalács-, második alkalommal a „Gyönki életképek”, valamint első ízben a nemzetiségi kendő kiállítás.

Rácsodálkoztunk a templomok, középületek, lakóházak, tájház, címerek, életképek figuráira, melyek a feldíszített templomi padok és az előtér adventi koszorújával együtt hirdette a karácsony közelgését.

Aki eddig nem is gondolt rá, most kedvet kaphatott a mézeskalács sütéshez és díszítéshez.


Eseménynaptár

eseménynaptár nagyban