Tolna Megyei Idősügyi Bizottság ülése
Esemény időpontja: 2009.12.03
2009-12-03
Hallottunk néhány trükköt, tipikus esetet is, amellyel lépre csalják a hiszékeny embereket, akik szinte mind a hatvan év felettiek közül kerülnek ki. A nyomozást segítené, ha minden pórul járt bejelentést tenne, és nem hallgatná el a történteket a vélt kellemetlenségek, szégyen, vagy az „úgysem lesz meg az elkövető” jelszó miatt.
Ha a polgárőrség, civil szervezetek, önkormányzat, családok, barátok, szomszédok mind odafigyelnének a veszélyeztetett csoportokra, akkor ezt a fajta bűnözést vissza lehetne szorítani. Angliában például jól működik a „szem mozgalom”, amikor a szomszédok figyelnek egymásra.
Az ülésen részt vett Törökné Dr. Kaszás Rozália rendőrfőkapitány-helyettes és Orsós Zoltán rendőrszázados.
Ezután a civil szervezetek (köztük a Közéleti Egyesület és Őszi Fény nyugdíjasklub) számoltak be munkájukról, tevékenységükről, amely a tapasztalatcserére, ötletszerzésre adott jó lehetőséget.
Eseménynaptár
eseménynaptár nagybanLegfrissebb híreink
- 2024-05-12Meghívó önkéntes hulladékszedésre Kölesden
- 2024-04-11Színházi meghívó (Nemzeti Lovas Színház - Rómeó és Júlia)
- 2024-03-04Meghívó a március 15-kei megemlékezésre
- 2024-03-01Változás a Népfőiskola programjában
- 2024-02-20Meghívó Baranyai László Emléknapra
- 2024-02-14Baba-Mama farsang Kölesden - meghívó
- 2024-01-28Szenior örömtánc Kölesden a spotcsarnokban