Események

Borverseny

2012.03.06.

2012. március 6-án rendezték a kölesdi hegyközségi borversenyt Kölesden. 27 termelőtől a érkezett minta, Igarból, Kölesdről, Gyönkről, Pálfáról, Sárszentlőrincről, Alsószentivánról, és Kistormásról.

Esemény időpontja: 2012.03.06

Nyugatosok

2012.03.05.

2012. március 5-én Nyugatosok címmel a népfőiskolában rendhagyó irodalomórán vehettünk részt. Az irodalomóra előadó tanára Tell Edit, Paks alpolgármestere volt. Az óra hangulatához Gyulai István kulturális szervező gitárjátékával kapcsolódott.

Esemény időpontja: 2012.03.05

35 éves a Honismereti Szakkör

2012.03.03.

Kitüntetően megtisztelő, de elsőre talán fel sem foghatóan nehéz feladat pár percben méltatni a Kölesdi Felnőtt Honismereti Szakkör 35 éves munkáját. Nehéz, mert annyi kézzelfogható és annyi közvetett eredmény van ebben a három és fél évtizedben, melyet teljes körűen összefoglalni - szinte lehetetlen. Azért teszek egy próbát, de nézzék el nekem, ha minden igyekezetem ellenére is csak hiányosságokkal tudnék helyt állni.

Esemény időpontja: 2012.03.03

Modern kommunikáció

2012.02.27.

Lengyel János főszerkesztő előadásában sok érdekes dologra világított rá. Igen fontos, hogy a kommunikációban az üzenetet úgy kell megfogalmazni, hogy megértsenek bennünket.

Esemény időpontja: 2012.02.27

Baranyai László Emléknap

2012.02.25.

A hagyományos Baranyai László Emléknapra az idei évben február 25-én 17 órakor került sor a Kölesdi Közéleti Egyesület rendezésében.

Esemény időpontja: 2012.02.25

Kölesdiek a Hargitán

2012.02.23.

Községünk lakói meghívást kaptak siménfalvi testvértelepülésünktől egy hatnapos erdélyi kirándulásra. Február 17-én, pénteken reggel öt órakor indult a busz a hivatal elől, az ártándi határátkelőt érintve a Királyhágó tetején megpihenve, este fél hétre érkeztünk meg Siménfalvára, ahol meghívóink már vártak bennünket.

Esemény időpontja: 2012.02.23

A repülésről

2012.02.22.

Az előző tanévben Szentgyörgyi György pilóta az időjárás és repülés kapcsolatáról tartott előadást. Most február 22-én A repülésről címmel folytatta ismereteink bővítését.

Esemény időpontja: 2012.02.22

Farsangi batyus bál

2012.02.18.

Az Őszi Fény nyugdíjasklub meghívást kapott a varsádi nyugdíjasklubtól a farsangi batyus bálra február 18-ára. Örömmel elfogadtuk a meghívást, és tizenketten el is mentünk. A szépen feldíszített művelődési házban belépőitallal (pálinkával), fánkkal, diós kiflivel, üdítővel és borral vártak a házigazdák bennünket.

Esemény időpontja: 2012.02.18

Kölesd-Kistormás szennyvízberuházás záró rendezvénye

2012.02.14.

2012. február 14-én került megrendezésre a „Kölesd és Kistormás községek szennyvízelvezetése és -tisztítása” célú beruházás záró rendezvénye. A köszöntő beszédeket követően került sor az ünnepélyes szalagátvágásra, mellyel a kivitelező szimbolikusan átadta használatra az építményt a két községnek.

Esemény időpontja: 2012.02.14

Iskolai farsang

2012.02.04.

2012. február 4-én a Szülői Munkaközösség és a Diákönkormányzat közös rendezvényére, az iskola farsangi bulijára került sor.

Esemény időpontja: 2012.02.04

Eseménynaptár

eseménynaptár nagyban